Rövid latenciával jelentkező mérgezés
Viszonylag alacsony halálozású, de nem veszélytelen tünetegyüttes. Nevéből világos, hogy a párducgalóca (Amanita pantherina) és a légyölő galóca (Amanita muscaria) okozza. Az utóbbi faj már felmerült a muszkarin-mérgezéssel kapcsolatban. (A szintén érintett néhány rokon fajjal itt külön nem foglalkozunk.) A jelen szindróma jellemző tüneteinek többsége központi idegrendszeri eredetű: neurológiai, ill. mentális. A közrejátszó mechanizmusokról sok érdekes dolgot, részadatot ismerünk, de a folyamatok egymáshoz való kapcsolódása még eléggé homályos.
Hogy a légyölő galóca muszkarint tartalmaz, az már a 19. sz. második felében ismeretessé vált. Az viszont fokozatosan derült ki (és szűkebb körben vált ismertté), hogy ennek a fajnak nagyon alacsony a muszkarin-tartalma. Elméletileg több kg légyölő galócát kellene elfogyasztani ahhoz, hogy tipikus muszkarin-mérgezés következzen be (de az egyéb toxinok hatása akkor is dominálna; a párducgalóca pedig jellemzően nem is tartalmaz muszkarint). Mindazonáltal sokan továbbra is a muszkarinnak tulajdonították a pantherina/muscaria szindróma tüneteit; az ellentmondás feloldására föltételezték, hogy a légyölő galóca „gomba-atropint”, azaz atropinszerű hatásokkal rendelkező anyago(ka)t is tartalmaz. Emlékezhetünk: a muszkarin az acetil-kolin muszkarin-receptorait izgatja, míg az atropin meggátolja mind az acetil-kolin, mind a muszkarin hatásait, mivel szintén a muszkarin-receptorokhoz kötődik, viszont akadályozza a receptorizgatók odakötődését (azaz tipikus receptor-blokkoló, antagonista). Indirekt bizonyítékként a „gomba-atropin” mellett felvetődött, hogy (a) a pantherina/muscaria szindróma tünetei közt előfordulnak a muszkarin-hatásra jellemző jelenségek is (pl. izzadás, pupillaszűkület – ám az esetek nagy részében a pupilla inkább tág, ekkor viszont atropin-szerű hatásról beszélnek; valószínűleg mindkét elgondolás téves), vagy pl. nyálzás éppúgy előfordul, mint szájszárazság; (b) az atropin és más muszkarin-receptor antagonisták magas dózisokban központi idegrendszeri, mentális tüneteket okozhatnak (extrém esetben akár kómát is), hasonlóan a gombamérgezéshez. Atropin-szerű hatással rendelkező anyagot azonban tudomásunk szerint azóta sem tudtak megbízhatóan kimutatni ezekben a gombákban. Nagyon valószínűnek látszik, hogy a „gomba-atropin” fiktív fogalom. Emiatt azt sem helyeselhetjük, hogy a pantherina/muscaria szindrómát „antikolinerg” (azaz atropinszerű) tünetegyüttesnek nevezzék.
Megjegyzés: köztudott, hogy az egyes termőtestek méregtartalma mérgező gombáknál széles határok között mozoghat. Teljes biztonsággal nem zárható ki, hogy egyes termőtestekben az átlagosnál magasabb a muszkarin-tartalom, és ritkán enyhe muszkarin-hatások is kialakulnak (de, mint tudjuk, a muszkarin rosszul jut be a központi idegrendszerbe, így pl. a mentális tünetekért nem lehet felelős).
A perifériás (értsd: nem központi idegrendszeri) tünetek egy része inkább úgy jön létre, hogy e galócák fő méreganyagai központi idegrendszeri támadáspontokon hatva aktiválják a paraszimpatikus és/vagy a szimpatikus rendszert (néha akár egyszerre vagy felváltva is), így a „végrehajtó” célszervekben acetil-kolin, ill. noradrenalin szabadul fel (a szimpatikus rendszer által stimulált mellékveséből pedig adrenalin kerül a vérkeringésbe). /Nézz utána: a mellékvesék velő-, ill. kéregállománya…/ (Példaképp: a noradrenalin és az adrenalin tágítja a pupillát, de egészen más mechanizmussal, mint az atropin.)
A légyölő, ill. párducgalóca fő méreganyagai
Az iboténsav, ill. származéka, a muszcimol (más nevei: panterin, agarin) kémiailag izoxazol-származékok. A szóban forgó két galócafaj mindkettőt tartalmazza. Szerkezetüket a 20. század közepén tisztázták. Az aminosav iboténsav dekarboxilációjával muszcimol jön létre, mind a gombákban (pl. szárítás során), mind az emberi szervezetben, de az iboténsav eliminációjának nem ez a fő útja (ld. lejjebb). Az egyéb ismert méreganyagok (a muszkarint is beleértve) valószínűleg nem vagy kevéssé szólnak bele a mérgezés tüneteinek alakulásába.
Mind az iboténsav, mind a muszcimol viszonylag jó vízoldékonysággal rendelkezik (bár lipidoldékonyságuk sem elhanyagolható), így többszöri forrázással e gombák méreganyagai elég hatásosan eltávolíthatók; vannak, akik ily módon elkészítve táplálékként fogyasztják a légyölő galócát* (a párducgalócát kevésbé). A mérgezést azonban 100%-ig kizárni így sem lehet. Elterjedt nézet szerint a kalapbőr eltávolítása is csökkenti a toxicitást, de mérések épp az ellenkezőjét mutatják; a bőrben (egységnyi tömegre vetítve) lényegesen kevesebb van a két méreganyagból, mint a kalap húsában (amelynek a bőr alatti rétege azonban gazdag méreganyagokban). Az iboténsav „hatásos dózisa” kb. 5-10-szer magasabb, mint a muszcimolé (azaz „gyengébb méreg”). Átlagos esetben egy termőtest elfogyasztása már bejuttatja a hatásos mennyiséget mindkét anyagból; a szárítmány (egységnyi tömegre számítva) még toxikusabb.
*Elméletileg tehát azok vannak nagyobb veszélyben, akik a légyölő galócát tévedésből fogyasztják (pl. császárgalóca helyett), mivel nekik „nincs okuk” a forrázásra. Természetesen hasonló a helyzet, ha a friss vagy szárított gombát szándékosan használják pszichés tünetek kiváltására. Nemcsak lenyelve („szájon át”), hanem elgőzölögtetve, tehát belélegezve is hatásos.
A látszólag csekély szerkezeti különbség ellenére az iboténsav és a muszcimol receptor-szintű hatása nagyon eltér egymástól. Az iboténsav a glutamát (glutaminsav; aminosav jellegű ingerületátvivő anyag) egyik kationcsatornához kötött receptorát izgatja. A glutamát a központi idegrendszer legelterjedtebb izgató transzmittere, tehát a hatását utánzó iboténsav szintén izgatja azokat az idegsejteket, amelyek ezt a receptort sejtmembránjukon kifejezik. /Nézz utána: glutamát-receptorok/
A muszcimol a gamma-aminovajsav (GABA) – szintén ioncsatornához, de anion- (klorid-) csatornához kötött GABAA-receptorait izgatja, így ez a vegyület a GABA (szintén aminosav-jellegű transzmitter, a központi idegrendszer legelterjedtebb gátló ingerületátvivő anyaga) hatását utánozza. (Erről a receptorról a Gyromitra-szindróma kapcsán már beszéltünk.) Ne csodálkozzunk tehát a pantherina/muscaria szindróma tüneteinek sokféleségén!
A glutamát-receptorok aktiválása kationoknak (főleg Na- és Ca-ionoknak) az idegsejtbe való beáramlását váltja ki, ami depolarizációhoz (a sejtmembrán külső és belső oldala közti potenciálkülönbség csökkenéséhez), a sejt ingerelhetőségének növekedéséhez, vagy akár akciós potenciál kiváltásához vezet. Épp ellentétes hatása van a GABAA-receptorok aktiválásának: ez hiperpolarizációt vált ki, ennek következtében az ingerelhetőség csökkenését eredményezi. A GABA-t „utánzó” muszcimol szempontjából nem közömbös a receptorok alegység-összetétele sem. Ebbe a kérdésbe itt nem szeretnénk nagyon mélyen elmerülni; annyit talán érdemes elmondani példaképp, hogy azokon az (öt alegységből álló) GABAA-receptorokon, amelyek a viszonylag ritka delta (δ) típusú alegységet is tartalmazzák, a muszcimol az átlagosnál nagyobb hatást fejt ki. Ilyen receptorokban viszonylag gazdag a halántéklebenyi agykéreg („hippokampális régió”), a kisagy és a talamusz. A fentiek azonban nem jelentik azt, hogy a muszcimol kizárólag ezeken az agyterületeken hatna.
Egyszerű volna azt hinni, hogy a pantherina/muscaria-szindróma izgató jellegű (akár „pozitívnak” is nevezhető) tüneteiért, pl. az érzelem-, dühkitörésekért, mozgáskényszerért az iboténsav felelős, míg a gátló jellegű (negatív) tünetekért, pl. inaktivitás, alvás, sőt kóma) a muszcimol. Ez részben talán így is van, de a helyzet nem annyira egyszerű; pl. az esetleges hallucinációkat (nem létező dolgok érzékelése, valóságosnak gondolása) többnyire muszcimol-hatásnak tekintik. Márpedig ezeket nehéz volna „negatív” tünetnek minősíteni. Egy neves tudós kipróbálta magán a tiszta muszcimol és (persze más-más alkalommal) az iboténsav, valamint a légyölő galóca hatásait, és úgy találta, hogy a gombamérgezéshez a muszcimol hatásai hasonlítottak jobban. De tudomásunk szerint az ezzel kapcsolatos további emberi vizsgálatok igen korlátozott terjedelműek, és az eredmények nem egyértelműek. Ezért föltételezzük, hogy mindkét méreganyag részt vesz a tünetek kialakulásában.
Sajnos a pantherina/muscaria szindróma minden részlete nincs tisztázva (talán sohasem lesz; minden új adat a tudományban új kérdések sorát veti fel). Túl sokan nem is foglalkoznak vele manapság, ill. ha igen, akkor főleg az epidemiológiájával /Nézz utána: epidemiológia/. De hadd utaljunk csak egy ismert tényre: a központi idegrendszerben sok idegsejt (neuron) sok másikkal létesít kapcsolatot. Egy izgató (pl. „glutamát-erg”) neuron aktiválhat gátló sejtet is, és megfordítva: egy gátló, GABA-erg neuron létrehozhatja „a gátlás gátlását” is (gátló neuron gátlása)… Majdnem minden a „huzalozáson” (wiring) múlik. Ráadásul állatkísérletekben a mérgezésnek csak egyes tünetei reprodukálhatók (pl. a nyugtató, altató hatás, bizonyos magatartásváltozások), a tudati jelenségekről legföljebb sejtéseink lehetnek.
Nemigen találhatók egyértelmű adatok arról, hogy a két méreganyag az agy mely részein fejti ki leginkább különböző hatásait. Ehhez többek közt olyan vizsgálatok volnának szükségesek, amelyekben kísérleti állatok az anyagokat (sőt akár gomba-kivonatot is) az agy különböző részeibe kapnának mikroinjekció formájában. Mindjárt az első nehézség az volna, hogy az állatokon a mentális hatások nem egyértelműek (a nyugtató hatást kivéve) – gondoljunk pl. a hallucinációra! Sok kutató adott altatott állatnak iboténsavat az agy különböző területeire mikroinjekció formájában, de ezekben a kísérletekben magas helyi koncentrációkat alkalmaztak, aminek célja bizonyos idegsejt-csoportok károsítása volt túlstimuláció útján /Nézz utána: excitotoxicitás/, tehát nem a gombamérgezés mechanizmusára irányultak (ilyen magas helyi koncentráció gombamérgezés kapcsán sohasem jön létre). A muszcimolra vonatkozó állatkísérletes mikroinjekciós adatok inkább a GABA-receptorok szerepére vonatkoznak különböző agyi folyamatokban; a gombamérgezésre nézve alig vonhatók le következtetések belőlük. A kísérleti technikák fejlődése majd (sőt részben már ma is) lehetővé teszi, hogy a különböző agyrészek válaszait „szisztémás adás” (nem központi idegrendszeri injekciók) után is vizsgálják – ha valaki ezt a szindrómát kívánná tanulmányozni. Lehetséges, hogy a légyölő galóca kábítószerként való térhódítása a kutatók figyelmét újra rátereli erre a szindrómára.
Toxikokinetika
Nem minden részlete ismert. A mérgezés tartama általában 1-2 nap (irodalmi ritkaságnak tekintik azt az egy beteget, akin 10-napos kóma alakult ki légyölő galóca magas dózisának elfogyasztása után). Az iboténsav és a muszcimol bélből való felszívódásban aminosav-transzportmechanizmusok is szerepet játszhatnak. A muszcimol állatkísérletben vénás injekcióban adva kb. tízszer toxikusabb (tehát alacsonyabb dózisban kifejti mérgező hatását), mint szájon át adva. Ekkora különbség azonban még nem jelenti föltétlenül azt, hogy a bélből való felszívódás rossz, mivel az időviszonyok nagyon különböznek egymástól. Valójában nem tudjuk pontosan, hogy a két vegyület lenyelt mennyiségének mekkora hányada jut el a keringésbe, a vérben keringő mérgek mekkora hányada kötődik plazmafehérjékhez stb. A két gombafaj szárítmánya (elgőzölögtetve) belélegzés útján is hatásos. Nem találtunk adatokat arról, melyik méreganyag pontosan hogyan és milyen mértékben szívódik fel a tüdőből, de biztos, hogy van felszívódás. A két méreganyag nyilvánvalóan bejut az agyba (ezért szintén aminosav-transzportmechanizmusokat tesznek felelőssé).
Bár tudjuk, hogy az iboténsav részben muszcimollá alakul, emlősben iboténsav injekciós adása után főleg iboténsav, és csak kevés muszcimol ürül a vizelettel. Átlagos adagok mellett az iboténsav kiürülése a vérből néhány órát vesz igénybe, de a vegyület bizonyos szövetekben, szervekben tovább jelen lehet (tárolódás). A beadott muszcimol szintén főképp változatlan formában ürül a vizelettel. (Viszont az agyszövetben a muszcimol átalakítása, deaminációja meglehetősen intenzív. Nem világos, hogy a metabolitok mekkora szerepet játszhatnak a tünettanban.) Az iboténsav és a muszcimol kimutatása a vérplazmából és a vizeletből nem rutineljárás.
A vesén át való kiválasztás eredményeképpen a légyölő vagy párducgalócát fogyasztott emlős vizelete rendelkezhet a tipikus hatásokkal.
A pantherina/muscaria szindróma tünetei
A tünetek természetesen függenek a bevitt méregmennyiségtől, de (és ez gyakorlatilag minden kábítószerre, ezen belül leginkább a hallucinogénekre nézve igaz): függenek az előzetes tapasztalatoktól, elvárásoktól is. Akik szándékosan, ismételten idézik elő a mérgezést, számos tünetet kellemesnek, érdekesnek, misztikusnak találhatnak, más tüneteket pedig kevésbé ijesztőnek, mint azok az emberek, akiken véletlenül alakul ki a szindróma. A legsúlyosabb tünetek persze mindenkinél életveszélyesek (dokumentált halálesetek azonban igen ritkák). Az esetleírásokból, beszámolókból az alábbi tünetek olvashatók ki (nagyjából súlyossági sorrendben):
- megváltozott közérzet, idegenszerűség-érzés, fejfájás, fülcsengés. Egyeseken mindjárt kezdetben nyugtató hatás jelentkezik
- hányinger (az esetek egy részében)
- zavartság, enyhébb mozgási rendellenességek (pl. kisebb-nagyobb izomcsoportok ismételt rángása), enyhe részegséghez hasonló tünetek
- túl élénk színérzékelés, a tér- és időérzékelés megváltozása, „testképzavar”
- félelemérzés, szorongás, pánik, fáradtságérzet
- mozgáskényszer, esetleg szóbeli (verbális) és/vagy tettleges agresszivitás
- szapora szívverés (tachycardia), esetleg szívritmus-zavarok, változó vérnyomás
- a testhőmérséklet kóros mértékű változásai (↑/↓)
- tájékozatlanság térben és időben
- illúziók (valós jelenségek téves interpretációja), téveszmék, a tudat „kitágulása”
- hallucinációk (látási, hallási, tapintási stb.; föntebb már definiáltuk)
- mozgásszegénység, aluszékonyság, de esetenként akaratlan izommozgások, sőt görcsök
- súlyos esetben mély kóma (az utóbbit a phalloides-szindróma kapcsán definiáltuk)
- A heveny tünetek lezajlása után általában alvás következik. Ébredéskor egyesek „újjászületés-érzésről” számoltak be.
Kezelés
Tekintettel a rövid latenciaidőre, gyomormosást általában végeznek, majd aktív szenet adnak. Eszméletlen betegen gyomormosást csak légcső-tubus behelyezése (intubálás) után hajtanak végre. A folyadékháztartás rendezése ebben a mérgezéstípusban is fontos. A beteget sokoldalúan megfigyelik („monitorozás”). Amennyire lehetséges, az esetleges egyéb okokat kizárják.
Specifikus antidotum nincs*; az esetleges gyógyszeres kezelésről a veszélyesnek ítélt tünetek alapján dönt az orvos. Erős izgatottság, agresszív viselkedés vagy éppen súlyos pánik esetén nyugtató hatású gyógyszerek többféle típusa jön számításba. Epilepszia-szerű görcsök esetén gyorsan ható antiepileptikumot használhatnak, természetesen mindezt injekcióban, többnyire intravénásan. (A megfigyelt tünetek alapján történő kezelést „tüneti kezelésnek” hívják.) Elégtelen spontán légzés esetén gépi lélegeztetést alkalmaznak. Enyhébb esetekben a gyakorlott klinikai toxikológus úgy dönthet, hogy a beteg csak aludja ki magát (megfigyelés mellett), amúgy a kezelés a folyadékháztartás rendben tartására korlátozódik.
*Bár létezik számos glutamát- és GABA-receptor antagonista, ezek nagyon toxikusak, a szindróma kezelésére nem használhatók. Mind a glutamát, mind a GABA a központi idegrendszer nagyon sok funkciójában fontos szerepet játszik, ezért az antagonisták túl sok és mélyreható hatással rendelkeznek.
A pantherina/muscaria szindróma többnyire maradéktalanul elmúlik. Ez is azt bizonyítja, hogy tartós idegsejtkárosodás általában nem következik be (v.ö. az iboténsav magas koncentrációinak fent említett tartós sejtkárosító hatásával). Elme- ill. idegbetegséget a szindróma valószínűleg nem vagy ritkán okoz. Ugyanakkor rohamokban jelentkező fennálló elmebetegségek epizódját („zajlás”, „Schub”) esetleg kiválthatja.
Általában úgy tartják, hogy atropin-szerű (antikolinerg) gyógyszerek a szindróma kezelésében kerülendők még akkor is, ha paraszimpatikus izgalmi tünetek észlelhetők. Ezek a gyógyszerek ugyanis – mint már utaltunk rá – többnyire maguk is rendelkeznek mentális hatásokkal. (Léteznek ugyan az agyba rosszul bejutó antikolinerg szerek, de nem találtunk utalást arra, hogy erre a célra használnák őket).
Megesik, hogy a mérgezett zavartan kommunikál vagy kómában van, a kísérő tájékozatlan, a kórelőzmény nem világos; ilyenkor a diagnózis felállítása nehéz lehet és késhet, tekintettel arra, hogy hasonló tüneteket számos más tényező, betegség is létrehozhat. Ez a szakszerű kezelés egyes elemeit késleltetheti. Ha szándékos használatról van szó (abúzus), több szer egyidejű bevitele sem ritkaság (ez elég általános jelenség az addiktológiában).
További megjegyzések (a hatásmechanizmusokról és egyebekről)
- Miért légyölő? Elterjedt népi felhasználás (hiszen az angol, a német, francia stb. elnevezés – és a nemzetközi név is – a légyre utal), hogy a beáztatott gombaszeleteket a legyek irtására, de legalábbis elkábítására használják, vagyis inkább használták. A rovarok megmérgezése önvédelmi mechanizmus lehet a gombák részéről. A rovarellenes hatásért felelős (gátló jellegű!! – eddig még nem említett) glutamát-receptor a gerinctelenek körében elterjedt, de a legtöbb gerinces állatban nem található meg. Más, kevésbé toxikus vegyületek a gombához csalogatják a rovarokat, amelyek aztán (valószínűleg) iboténsav-mérgezést szenvednek.
- Vannak adatok arról is, hogy a muszcimol a GABA másik alapvető receptortípusához, a nem ioncsatornához kapcsolt GABAB receptorhoz is kötődik. Alapvetően ez a receptor is gátló hatásokat hoz létre a neuronokon. E jelenség fontosságát nem ismerjük. Mások szerint a muszcimol alig kötődik a GABAB receptorhoz, viszont hat a GABAC receptoron, amelynek „működési elve” a GABAA-éhoz hasonló, de sokkal ritkább annál. [Ilyen eltérések különböző munkacsoportok eredményei közt elég gyakoriak. Okuk leggyakrabban eltérő állatfajok, fajon belüli törzsek, továbbá némileg eltérő metodika alkalmazása. Az eredmények eltérése lehet kvantitatív, de esetenként kvalitatív is.]
- Az iboténsav (legalábbis gerinceseken) a glutamát ún. NMDA-receptorán hat elsősorban.
- A „varázsgombákból” származó hallucinogén, a pszilocin (ld. ott) mai tudásunk szerint a szerotonin nevű biogén amin egyes receptorain hat. Az iboténsav és a muszcimol közvetlenül nem kötődik szerotonin-receptorokhoz. Ugyanakkor az általuk elindított hatás-sorozatban, „kaszkádban” szerotonint felszabadító („szerotonerg”) neuronok is részt vehetnek.
- Hallucináció sokféle kóros állapotban is létrejöhet (agyi károsodások, kábítószermegvonás, magas láz, vakság, bizonyos elmebetegségek stb.); ezek mechanizmusaiban lehetnek hasonló, de eltérő elemek is. A hallucináció jellegének (pl. látási hallucinációk) megfelelő agyrészletek aktivitást mutatnak.
- Bizonyos hatásai lehetnek a légyölő galóca kalapbőr piros színét adó pigmentnek is (egy iboténsav-származék), de erről alig tudunk valamit.
- A légyölő galóca valamilyen okból halmozza magában a vanádiumot, de ennek a tipikus mérgezési tünetekhez valószínűleg nincs köze.
- Vannak szerzők, akik szerint a légyölő és párducgalóca mérgezése közt van annyi különbség, hogy különválasszuk a kettőt (muscaria-szindróma, pantherina-szindróma). Ezzel az elgondolással viszonylag kevesen értenek egyet.
- Adatok vannak arról, hogy a kutyák szívesen fogyasztják a légyölő galócát a természetben. Halálos mérgezés is előfordult. Nem valószínű, hogy a mentális hatásokat keresnék; egyesek szerint a gomba halszagú.
- Az északi elterjedésű, a párducgalócához hasonló megjelenésű barna galócáról (Amanita regalis) alig található adat az orvosi szakirodalomban. Úgy tűnik, mérgezést okozhat, amely hasonló a párducgalóca-mérgezéshez.
A „varázsgombák” termesztését, kereskedelmét, birtoklását sok országban egyre inkább kontrollálják, ill. tiltják. Ez a légyölő galóca felé tereli azoknak a figyelmét, akik „megváltozott tudatállapotot” kívánnak létrehozni. Párducgalócát ritkábban használnak. Ezeket a galócákat nemigen lehet termeszteni, viszont (főleg az északi féltekén) helyenként bőven rendelkezésre állnak a természetben. Szárítmányuk viszonylag hosszú ideig eltartható.
Újra és újra fölvetődik, hogy a hallucinogének (köztük a hallucinogén gombák is) hasznosak lehetnek neurológiai és/vagy pszichiátriai betegségek kezelésében, esetleg diagnosztizálásában. Jelenleg úgy tűnik, hogy a tárgyalt két galócafaj méreganyagai talán inkább néhány neurológiai kórképpel kapcsolatban nyerhetnek majd felhasználást.