Hosszú latenciaidővel jelentkező mérgezés
Rendhagyó módon először egy olyan betegségre/betegségcsoportra/tünetcsoportra szeretnénk röviden kitérni, amelyet sok ismert vagy ismeretlen tényező kiválthat. Ez az erythromelalgia = acromelalgia és sok más néven emlegetett, valószínűleg nem egységes kórállapot. A láb* vagy a kéz fájdalmas kivörösödése és ödémája jellemzi. Változatos tartamú epizódokban jelentkezik, majd ismétlődik – gyakran évekig. Az esetek egy részének hátterében bizonyos idegi Na-ioncsatornák mutációja állhat.
*Talán szükségtelen megemlíteni, hogy a láb az alsó végtag boka alatti része, nem azonos magával az alsó végtaggal.
Ehhez a kórképhez nagyon hasonlatos jelenségek bizonyos mérgező gombák hatására is létrejöhetnek. A 20. sz. eleje óta ismert, hogy a Japánban honos Paralepistopsis acromelalga (korábban: Clitocybe acromelalga) súlyos mérgezést okoz. A 20. sz. végén Franciaországból, a Savoya régióból jelentettek 5 hasonló mérgezést a körteillatú tölcsérgomba (Paralepistopsis amoenolens, Clitocybe amoenolens) fogyasztása után. Újabban e faj magyarországi előfordulásáról is beszámoltak.
Tünetek és kezelés
Több mint 24 órával (néha 1 héttel!) a gomba fogyasztása után a kézen, lábon hamis érzetek (paresztézia) jelentkeznek – a máshol már említett „hangyamászásérzés”, majd szurkáló fájdalom, zsibbadás, azután pedig jelentős, égő jellegű fájdalom, amelyet kivörösödés és duzzanat kísért. Meleg provokálja, hideg csillapítja a fájdalmat. A néhány órás epizód többször visszatér a következő hónapok során. A betegek az egyszerű érintést is fájdalmasnak érzik (ezt a jelenséget allodyniának nevezzük).
A fájdalmat hagyományos fájdalomcsillapítók (pl. aszpirin) részlegesen csökkentik. Ha a fájdalom nagyon erős, kábító-fájdalomcsillapítók (morfin-jellegű, de gyengébb szerek) adása is szóba jöhet. A mérgezés kezelése tüneti. Segíthet az óvatos hűtés is. Újabban nikotinsav adásával próbálkoznak; hatásmechanizmusa nem világos. Talán az érző idegrostok vérellátását javítja.
Mechanizmus
A gombaméreg valószínűleg az akromelsavval azonos, pontosabban leginkább talán az akromelsav A-val (A–E analógok ismeretesek). Ezt a vegyületet mindkét föntebb említett gombafajból kimutatták, egyaránt tized-mikrogramm/mg (azaz tized mg/g) nedves tömeg nagyságrendben. Toxikokinetikájára nem találtunk adatot. Hatását a mai felfogás szerint izgató jellegű ionotróp glutamát-receptorok /Nézz utána/ aktiválása útján fejti ki. Ezek a receptorok egyebek közt perifériás érző idegelemeken találhatók (ld. alább), amelyek főleg a fájdalmas (mechanikai, hő-) ingerek felfogásában és az ingerület továbbításában vesznek részt. Ez a tünetek közül a paresztéziát és a fájdalmat kielégítően magyarázza. Olyan részletek, mint a hosszú lappangási idő, ismétlődő epizódok, hatástartam egyelőre csak részben magyarázhatók. Állatkísérletekben az akromelsav tartós glia- /Nézz utána/-aktiválódást hozott létre a gerincvelőben. Ilyen kísérletek alapján valószínű, hogy a glutamát-receptorok inkább a tünetek akut fázisában játszanak szerepet, míg a krónikus szakaszban lassabban kifejlődő másodlagos változások kerülnek az előtérbe.
A Japánban föllépett nagyobb számú eset közt súlyosabbak is voltak; előfordult görcsroham, bénulás is. A korai leírások – ahol vannak – japán nyelven jelentek meg. Néhány újabb keletű eset leírása angol nyelven is olvasható. Halálos kimenetelre nem találtunk adatot. Az állatkísérletes tünettan problémája, hogy többnyire nagy dózisokat vizsgáltak. Ez érthető, mert az enyhébb tüneteket (pl. paresztézia) az állatok kevésbé jelzik, bár ilyenre is van példa (fájdalom-reakció létrejötte egyébként nem-fájdalmas ingerre – allodynia; ld. föntebb). Tartós alaktani (morfológiai) változásokat szintén magas, a haláloshoz közeli dózisok adása után találtak. (Patkányban pl. 5 mg/testtömeg-kg akromelsav bőr alá adva az állatok közel felét megölte; szövettani vizsgálatokat a túlélő állatokon végeztek.) Az állatkísérletes adatok tehát részben „vihetők át” emberre.
A mechanizmusban szerepet játszó ionotróp glutamát-receptorok az érző idegek ganglionjaiban, más részein (pl. az érző idegvégződéseken), továbbá gerincvelői köztes idegsejteken (interneuronok) és – egyesek szerint – a szimpatikus rendszer ganglionjaiban találhatók. Úgy tűnik, hogy az akromelsav a glutamát-receptorok több típusát is izgatja különböző hatáserősséggel. Ez a vizsgált állatfajtól és a módszertől is függ. A létrejövő depolarizáció (ld. korábban, pantherina/muscaria szindróma) további depolarizáló mechanizmusokat kapcsol be, és végül akciós potenciál-sorozat jön létre. Magas akromelsav-koncentrációk túlstimulációt, bizonyos neuronok pusztulását is kiválthatják (excitotoxicitás), pl. mivel a sejtbe belépett túl sok Ca-ion nem-kívánatos hatásokat hoz létre (abnormális enzim-aktiváció). Ez utóbbi azonban szintén állatkísérletes adat.
A bőrpír oka a kis („hajszálerek előtti” = prekapilláris) artériák (arteriolák) tágulata; így a terület vérátáramlása nő. A duzzanatot a kiserekből kilépő vérplazma hozza létre. A bőrpír és duzzanat magyarázatában egyesek a vegetatív szimpatikus idegek szerepét föltételezik, nem egészen kifejtett mechanizmusok révén, de más hatásmódok talán valószínűbbnek tűnnek – ld. lentebb.]
Érdekes módon a szakirodalomban elérhető diszkussziók nem térnek ki* arra a lehetőségre, hogy értágitó (és más gyulladásos jelenségeket okozó) mediátorok magukból az érző neuronok végződéseiből felszabadulhatnak nemcsak a gerincvelőben – ahol az ingerület továbbításáért felelősek – hanem a „periférián”, pl. a bőrben is („neurogén gyulladás”). Ez a koncepció nagyrészt magyar eredetű – a szegedi Jancsó Miklós farmakológus professzor és követőinek munkája alapján. (Farmakológiai Intézet, Pécs: Szolcsányi János és munkatársai; Élettani Intézet, Szeged: Jancsó Gábor és munkatársai). Végül a téma az USA remek kutatója, David Julius számára Nobel-díjat is eredményezett 2021-ben, az ún. TRPV1 receptor azonosításáért.]
*Pontosabban: egy futólagos említést találtunk az irodalomban a CGRP-ről az értágító hatással kapcsolatban, az érző idegvégződések említése nélkül. A CGRP szenzoros neuropeptid, azaz érző neuronokban előforduló polipeptid.
Emlékeztetőül: a gyógyszerek és toxinok célmolekulái gyakran receptorok: olyan fehérjék, amelyek a test bizonyos ingerületátvivő anyagainak jelenlétét jelzik a sejteknek. A jelen munkában a glutamát receptoraival találkoztunk a pantherina/muscaria szindróma és itt, az acromelalga-szindróma kapcsán, GABA-receptorokkal* a pantherina/muscaria szindróma jellemzésénél, az acetil-kolin muszkarin-receptoraival a muszkarin-szindrómánál, a szerotonin bizonyos receptoraival pedig a Psilocybe-szindrómával kapcsolatban.
*A GABA-A receptorok valószínűleg részt vesznek a Gyromitra-szindróma létrejöttében is, de ebben az esetben a toxin nem közvetlenül hat a receptorra, tehát az utóbbi nem nevezhető a toxin célmolekulájának.]